December 22-én rendkívüli közgyűlést tartott az MVM Zrt., melynek összehívására a társaság Alapszabályában foglaltaknak megfelelően, a tulajdonosok kompetenciájába tartozó döntések meghozatala érdekében volt szükség. Mint ismeretes, az MVM középtávú üzleti stratégiájának fontos eleme a megújuló energiatermelés hazai elterjedésének elősegítése. Ennek részeként korábban tulajdonosi döntés született az MVM részvételéről a hazai szélenergia-bázisú energiatermelésben. Ezen felhatalmazás birtokában az MVM az elmúlt időszakban sikeres akvizíciót hajtott végre, megszerezve az egyik legjelentősebb hazai szélerőmű-parkot üzemeltető Hungarowind Kft. 100 %-os tulajdonrészét. A közgyűlés elfogadta az Igazgatóság ezen tranzakciót bemutató tájékoztatását. Az MVM közgyűlése jóváhagyta a Bakonyi Kombiciklus Kft. fejlesztésében megvalósuló erőmű-létesítés finanszírozására vonatkozó hitelkonstrukciót. A projekt megvalósítására biztosítandó hitelkeret maximum 63 M Euro nagyságú, 15 év futamidejű. Az MVM Igazgatósága az előterjesztés indoklása során kiemelte, hogy komoly eredményként értékelhető, egyben az MVM csoport hitelképességét is jól mutatja a kedvező konstrukciójú, négy bank által alkotott konzorcium nyújtotta hitel. A közgyűlés a főtulajdonos MNV Zrt. előterjesztésére döntött 20 Mrd Ft osztalékelőleg kifizetéséről, miután tudomásul vette az MVM Zrt. Igazgatóságának tájékoztatóját a társaság 2009. évi gazdálkodásainak várható alakulásáról. A közgyűlés módosította az MVM július 17-i közgyűlésének határozatát, melyet a Vértesi Erőmű Zrt. működtetésével kapcsolatos intézkedések tárgyában hozott. Mint ismeretes, a korábbi döntés értelmében, amennyiben az erőműtársaságnál a megvalósított hatékonyság-növelési programok ellenére nem sikerül biztosítani a nullszaldó körüli gazdálkodást, úgy 2010. március 30-ig meg kell vizsgálni az erőmű működésének megszüntetését. A módosított határozat szerint az elemzések határideje 2010. július 31-re módosult. A módosítás indoka, hogy egyrészt ezen időpontra pontosabb információ áll rendelkezésre az Európai Unió ún. szénfillér intézményének jövőjéről,másrészt a villamosenergia-piac visszaesést követő stabilizálódásáról. A szénfillér intézményének fennmaradása az erőmű gazdálkodása szempontjából meghatározó jelentőségű. Budapest, 2009. december 22. |